Ha megkérdezed tőlem, hogy mi az, amit egész életemben imádtam csinálni, akkor azonnal rá tudom vágni, hogy: OLVASNI!

Nem volt könnyű gyerekkorom, de volt egy megbízható segítőm, ami mindig ott volt velem ha bánttottak, ha fájt, ha el akartam bújni a rossz dolgok elől, ha támaszra volt szükségem, ha  jól akartam érezni magam, ha szerelmes voltam, ha pihenni szerettem volna, ha megnyugvást kerestem, ha válaszokat akartam, ha tudás kellett. 
Ez a KÖNYV volt. 

Mire iskolába kerültem tudtam írni, olvasni, a szerelem tehát nagyon korán kezdődött és soha nem múlt el. Betűfüggő lettem. A mai napig nem merek idegen nyelven beszélni, de ha leírják, az más, azzal már tudok mit kezdeni. Ha pedig a világ legszebb nyelvén, magyarul szólnak hozzám a betűk, abban a legnagyobb élvezettel lubickolok, mint egy meleg habfürdőben és ki sem akarok szállni belőle. 

Pedig nem voltam jó tanuló kezdetben, mert a tananyag nem hozott lázba annyira, mint egy jó regény. A tanulást már felnőtt fejjel szerettem meg. Ez sem a könnyebbik út volt. A súlyos traumákból is a könyvek segítségével lábaltam ki. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi a biblioterápia, hogy a könyvekkel gyógyítani lehet a lelket, egyszerűen csak csináltam, magamtól, mintha én találtam volna fel az egészet. És bizonyos szempontból így is volt. De ez persze bárkiről ugyanígy elmondható, aki magától felismeri a könyvek gyógyító hatását. ​

Van tehát tapasztalatom bőven pedig még csak az út felénél járok...